Makói vöröshagyma

A makói vöröshagyma hazánkban fogalom. A vöröshagyma a magyaros ételek készítésének egyik fő alapkelléke, akárcsak a paradicsom és a fűszerpaprika. Nincs olyan háztartás, konyha, ahol ne lenne belőle, hiszen számos étel készítésénél szükségünk van rá. Bár a konyhai felhasználáson túl a népi gyógyászatban is kiemelkedő helyet foglal el, hiszen a hagyma hatása a szervezetre rendkívül jótékony. Rendszeres fogyasztása mellett számos betegség megelőzhető általa.

Az eredetvédett makói vöröshagyma

A makói tájkörzetben több száz éve termesztik az aromás, bronzszínű, rengetek ízanyaggal rendelkező vöröshagymát. A hagyma Ázsiából származik és hazánkban már a 19. században széles körben termesztették. Már ekkor a népi gyógyászat egyik fő növénye is lett. Makó környékén a nemesítéseknek, az egyedi szelekciónak köszönhetően, már a múlt század végére fogalommá vált a makói hagyma. Már az 1888-as brüsszeli világkiállításon sikerrel mutatkozott be.

A makói hagyma termesztése két év alatt zajlik le, ugyanis először csak dughagymát növesztenek, majd abból következő év tavaszán, április körül ültetik ki a már melegedő talajba és ott is marad egészen augusztusig a betakarításig. A makói vöröshagyma is szerepel a Hungarikumok listáján, melynek minőségét a Hagyma Terméktanács felügyeli. 

Makói vöröshagyma fajták

  • Makói: Alakja gömbölyű, szár felőli részen vállas, nyaka jól benőtt, vékony. Gyökér felőli része gömbölyű vagy kúpos. Héja vastag, többrétegű, jól záródó, bronzvörös színű. Erezete jól látható. Húsa fehér, húsos hagymalevelei vékonyak, szorosan záródnak. Húsállománya nagyon szilárd. Íze erősen csípős, fűszeres. Rövid tenyészidejű. Jól szállítható, tárolható, a konzervipar kedvelt fajtája, szárításra is alkalmas. Elsősorban dughagymáról termesztik.
  • Makói CR: A hagyma gömb alakú, a héj színe bronzvörös, a héj szilárdsága kitűnő. Magas szárazanyag-tartalommal rendelkezik, jól tárolható, elsősorban dughagymás termesztésre ajánlott. Nagyon jó friss fogyasztásra, tárolásra, konzervipari feldolgozásra és szárításra.
  • Makói Fehér: hagyma alakja gömb, a héjszíne fehér, héjszilárdsága kitűnő, magas a szárazanyag-tartalma, jól tárolható, dughagymáról termeszthető fajta. Termesztése az előbbieknél kisebb jelentőségű, konzervipari feldolgozásra, friss fogyasztásra, tárolásra alkalmas

A makói hagyma számára tökéletesen megfelel az a földrajzi terület, ami Makó környékén adott. A Maros-folyó hordaléka, tápanyagban, nyomelemekben gazdag talaj. Bár a nyár száraz és forró, a sok napsütés és tartósan magas hőmérséklet lehetővé teszi a hagymafej képződésének lelassulását, továbbá a lomb és gyökérzet elszáradását. Ezzel feldúsul a hagyma testének bel tartalma, megnövekszik szárazanyagtartalma, és egy zárt, erős héjazat alakul ki a felszínén, ezzel lehetővé téve jól tárolhatóságát.

https://hu.wikipedia.org/wiki/Vöröshagyma

Vissza a kategória cikkeihez

error: Védett tartalom