Tartalomjegyzék
A salotta hagyma, vagy más néven mogyoróhagyma a vöröshagyma egy változata, melynek hagymája azonban kisebb, mint a vöröshagymáé. Vélhetően Közép- vagy Délkelet-Ázsiából származik. Onnan Indián, majd a Földközi-tenger keleti országain keresztül jutott el Európába, majd hazánkba is. Európában a francia konyhát hódította meg először. Dél-Indiában „kis hagymának” nevezik és igen széles körben, nagy mennyiségben használják.
Színe a lilától a szürkéig változhat. A salotta hagyma a többi vöröshagymától eltérően több gerezdre bontható. Rövid, hengeres levelei üregesek. Levendulakék, vagy piros virágai díszkertben is szépek. Télálló hagymái aprók – hosszúságuk nem éri el az 5×2 cm-t, a fokhagymához hasonlóan csoportosan fejlődnek egy közös tönkön. A növény zsenge levelei is fogyaszthatók.
Salotta – mogyoró hagyma ültetése, gondozása, jellemzői
A fokhagymához hasonló feje és a fejet körülvevő vörösesbarna héja van, az íze pedig egyszerre hasonlít a fokhagymához és a vöröshagymához is.
Főleg hagymagumóról szaporítják. Fészket képző hagymafajta, egy dughagymából 3-4 hagyma lesz. Méretét tekintve apró, kisebb, mint a termesztett vöröshagyma fajták, alakja lehet gömb, vagy hosszúkás, úgynevezett banán-alakú. Zamata felülmúlja termetesebb társaiét, igazi könnyfakasztó aromája van, az ételeknek jellegzetes ízt ad.
Magról magunk is szaporítható dughagymának való alapanyag. Korán vethető, már 5 foktól megindul a csírázása. Gyommentességére fokozottan ügyelni kell, mivel erősen fényigényes növény, a gyomok elveszik előle a tápanyagot és a fényt is. Bármilyen talajon termeszthető, nem válogatós fajta. Tápanyagigénye közepes, így szegényebb talajokon tápanyag utánpótlást, mulcsozást igényel. Ezzel biztosítható számára az egyenletes tápanyagfelvétel és a megfelelő vízellátás is. Magról vetve az öntözést meghálálja, dughagymáról szaporítva kevésbé érzékeny a vízellátottság ingadozására.
Sor- és tőtávolsága 20 x 5 cm, 3 cm mélységben. Tenyészidőszak alatt többször is célszerű a tápanyag pótlása arra figyelve, hogy betakarítás előtt már ne kapjon, mert az a tárolhatóságát rontja. Rendszeresen öntözést igényel különösen csapadékszegény nyarakon.
Amikor a hagyma szára elszáradt, szedhető. Szedés után az elszáradt részeket el kell távolítani, kiterítve kell szárítani. Tárolása előtt a külső, megszáradt burokleveleket és a bojtos gyökérzetet is le kell szedni.
Salotta hagyma jótékony hatásai
Gyógyhatását a mai modern kor kutatói is igazolták. Jótékony hatását kifejti az egész szervezetre:
- fokozza a mirigyműködést
- szabályozza a májfunkciót
- gyomorerősítő hatása révén étvágygerjesztőként is használják, az emésztést is segíti
- fertőzéses megbetegedésekben baktericid hatása nagyon áldásos nyers fogyasztás mellett
- jótékonyan hat a szívre, vérnyomásra és az idegrendszerre
- gyulladások ellen is használható
- álmatlanság és migrén ellen is hatásos gyógyír
Mogyoróhagyma felhasználása
Frissen főzéshez használjuk, főleg húsételek és mártások készítéséhez, de savanyúság is készíthető belőle. Apróra vágva, olajon megpirítva az ázsiai konyha közkedvelt ételízesítője. A közönséges hagymánál kisebb, íze pedig enyhébb, lágyabb annál. Héjának színe lehet vörös, lila vagy szürkés, alakja kerekded vagy hosszúkás. Száraz, hűvös helyen (például kamrában), lehetőleg kosárban tároljuk.
https://hu.wikipedia.org/wiki/Mogyoróhagyma
Vissza a kategória cikkeihez