Vöröshagyma hatása

A vöröshagyma hatása egészen rendkívüli, mert bár szinte semmi kalória nincs benne, viszont annál több ásványi anyagot, vitamint és nyomelemeket tartalmaz. Már a népi orvoslás is számos jótékony hatást tulajdonított a hagymának és nem csak a főzésben elfoglalt szerepe szerint került első helyre a konyhában. Aligha van még egy olyan növény, melyet olyan széles körben fogyasztanának a világ minden táján, mint a hagymát. Nyersen önmagában csak kevéssé élvezhető, de nincs olyan konyha, ahol ne lenne megtalálható. Gyógyító hatása miatt fontos gyógynövény is, mely a liliomfélék családjába tartozik, akárcsak a fokhagyma, vagy a medvehagyma.

Hagyma vitamin tartalma

A hagyma sok ásványi anyagot, többek között káliumot, kalciumot, magnéziumot tartalmaz. Ezen kívül A-, B- és C vitamint, folsavat, vasat, cinket és egyéb nyomelemeket is. Ez a különleges összetétele biztosítja, hogy a népi gyógyászatban is kiemelkedő helyet foglal el. Hiszen védi a szívet, segít a megfázás esetében és gyulladáscsökkentő hatással is rendelkezik. Azonban leginkább a fertőtlenítő hatása ismert, melyet a kén tartalmú illóolajainak köszönhet.

Tea vöröshagymából

Igen jó hatású köhögéscsillapító háziszert kapunk, ha az alábbi főzetet elkészítjük.

Hozzávalók:

A fenti összetevőkből nem túl sűrű szirupot főzünk, leszűrjük, kissé kihűtjük, majd elkortyoljatjuk. Nem biztos, hogy mindenkinek elnyeri a tetszését az íze, de a torokfájásra igazán hatásos. Készíthető úgy is, hogy csak a hagyma külső héját főzzük meg.

Vöröshagyma hatása belsőleg

  •  természetes antibiotikum
  • gyulladáscsökkentő
  • vérnyomás és koleszterin csökkentő
  • emésztést serkentő
  • csillapítja a köhögést és a rekedtséget
  • vérhígító, s így véd a szívinfarktustól
  • enyhíti az allergiás tüneteket
  • véd a bélgiliszta ellen

Vöröshagyma hatása külsőleg

  • segít a rovarcsípések kezelésében
  • gyorsítja a középfülgyulladás gyógyulását
  • csillapítja az aranyér okozta panaszokat
  • gyorsítja a tályog begyógyulását
  • hegesedések kezelésére is kiválóan használható
  • segít a szemölcsök ellen
  • enyhíti a reuma és isiász okozta panaszokat
  • csökkenti a korpát, hajhullást és ápolja a fejbőrt

A kellemetlen leheletet, amit a nyers hagyma elfogyasztása okoz, petrezselyemlevél, vagy alma elrágcsálásával tudjuk megszüntetni, de a citromos víz, vagy a mentás víz fogyasztása, de már az öblögetés velük is segítség lehet

https://hu.wikipedia.org/wiki/Hagyma

Vissza a kategória cikkeihez